News

Whitney Houston zenei hagyatéka előtt tiszteleg az a kiállítás, mely a Los Angeles-i Grammy Museumban kap helyet. 2013 májusától látogatható ez a különleges esemény, melyen Whitney díjai és fellépőruhái mellett személyes tárgyait is megtekinthetik az érdeklődők. Az alábbi fotót 1987-ben a "Whitney" címmel megjelent albumhoz készítette Richard Avedon - később pedig ez lett az első olyan női előadótól származó album, mely az amerikai albumlisták legelső helyén debütált.

Szeretünk időnként közzétenni egy-egy kedves történetet vagy eseményt, melyeket Whitney rajongói szerveznek, és most találtunk egy ilyet:

Arthur T. és Lee H. (az alábbi képen láthatók) brit rajongók, akik úgy döntöttek, hogy szerveznek egy vetítést a Több mint testőr című film 20. évfordulóján. Kibérelték hát a legrégebbi, de ma is működő brit mozit, a The Electricet Birminghamben, és itt február 23-án, a film 20. évfordulóján megnézhetik a rajongók a Több mint testőr című filmet.

Itt látható az eseményre szóló meghívó:

Nemcsak az Egyesült Királyságból számítanak vendégekre a srácok, biztosan sok rajongó jön el még messzebbről. A filmet HD minőségben és surround sound hangzással vetítik, és amíg a nézők gyülekeznek, a film ikonikus zenéjét hallják majd.

Arthur és Lee ráadásul mindenkit egy itallal vár, a vetítést követően pedig néhányan elmennek koktélozni és vacsorázni - körülbelül 50 barátot és rajongót várnak az eseményre.

Ha esetleg Te is szeretnél részt venni a programon, itt jelezheted a részvételi szándékod: amuircroft@hotmail.com

Mint egy hercegnő, úgy néz ki Whitney ebben a csodálatos rózsaszín ruhában, amit a 42. GRAMMY-díjátadó gálán viselt - ekkor a "Best Female R&B Vocal Performance" kategória díját nyerte meg az énekesnő.

A GRAMMY-díjátadó gála az év egyik legfontosabb eseménye, most pedig ideje felidézni azt, amikor a 36. gálán Whitney átvette a "Best Pop Vocal Performance, Female" kategória díját, kattints ide!

A New York-i Madame Tussauds panoptikumban mutatták be azt a 4 viaszszobrot, melyet Whitney Houstonról mintáztak. A bemutató különlegességei közé tartozik az a tény is, hogy a panoptikum 200 éves történetében ez az első olyan alkalom, amikor 4 szobrot is készítettek ugyanarról a személyről. A képek alapján pedig az is látszik, hogy igazán remek munkát végeztek, mert mind a 4 szobor tökéletesen örökíti meg az énekesnő több mint 30 évig tartó karrierjének legemlékezetesebb öltözeteit.

További fotókért kattints ide!

Neked melyik a kedvenced?





A mai nap attól különleges, hogy végre bemutatják a Whitney Houstonról készült 4 különböző viaszbábut a New York-i Madame Tussauds panoptikumban!

Hivatalosan is beléptünk a GRAMMY-díjátadó gála hetébe: nézd meg az alábbi fotót Whitney Houstonról! A kép az 51. Grammy-gálán készült a Los Angeles-i Staples Centerben 2009. február 8-án.

Örömmel jelentjük be, hogy Whitney Houston "I Will Always Love You: The Best Of Whitney Houston" című albuma nyerte "Outstanding Album" kategóriában az NAACP Image Awardot, míg az R.Kelly közreműködésével készült "I Look To You" című dal "Outstanding Song" kategóriában aratott győzelmet!

Ezen a hétvégén az év egyik legfontosabb eseménye lesz Amerikában: a Super Bowl!

Az izgalmas sporteseményre azzal segítünk ráhangolódni, hogy felidézzük, milyen csodálatosan énekelte Whitney Houston a "The Star-Spangled Banner"-t a 25. Super Bowl előtt!

Ne feledd, hogy február 1-jén, pénteken látható az amerikai NBC csatorna műsorán a 44. NAACP Image Awards, melyen Whitney Houstont 2 kategóriában is jelölték:

Outstanding Album - "I Will Always Love You: The Best of Whitney Houston"
Outstanding Song - "I Look To You" (feat. R. Kelly)

Bízunk benne, hogy mindkét elismerést és a vele járó szobrocskát Whitney-nek ítélik oda.

Neked melyik a kedvenc részleted Whitney ikonikus klipjéből, mely az "It's Not Right But It's Okay" című dalához készült? Meg kell mondjuk, mi a haját imádjuk ebben a klipben a legjobban!

A HSN fantasztikus módját választotta annak, hogy Whitney Houston élete és karrierje előtt tisztelegjen.

A legendás producer, David Foster, a pop szupersztár Brandy, az énekesnő mentora, Clive Davis, valamint menedzsere és sógornője, Pat Houston mind-mind érdekességeket mesélt Whitney-ről. A teljes műsort megnézheted ide kattintva.

Tartalom átvétel